2014. október 28., kedd

6.kritika~Liber Precum // Imák Könyve

A blogot megtaláljátok ITT!!

Kinézet:

Sehogy sem találom a színek egyensúlyát a blogon. A fejléc tetszik, de nem illik a szövegrész és modulok hátteréhez. Egyszer nézem az egyik részét, aztán a másikat, de nem érzem azt, hogy illenének egymáshoz. Ügyelj az ilyenekre, hogy ne csak különálló részekként lehessen látni őket, hanem hogy tényleg kapcsolódjanak egymáshoz! Az elosztás sem az igazi, olyan, mint egy kisebb téglalap, meg egy nagyobb egymás mellett, valahogy a fejléc olvadjon bele a környezetébe, a háttérbe, mert ez így olyan mintha random oda lenne rakva valami.
A történet előtti kis monológodba ne tegyél szmájlikat, mert nagyon rontják utána a történet hangulatát.

10/4

Történet:

Kreatív a történet, ilyet ritkán olvasni, nem olyan tömeggyártmány. Vigyázz arra hogy ne vessz el a részletekben, nem mindig ott a lényeg. Több hangsúlyt fektethetnél az érzelmekre és nem kellett volna még erőltetni a felnőtt tartalmú részt, egyáltalán nem éreztem, hogy az most kell oda és hogy mi ez hirtelen.  Az egyfejezetes történeteid tetszettek, én különösebben kedvelem a yaoi jellegű történeteket, pláne ha ez jól meg van írva és ezzel itt nem volt gond. 

15/10

Helyesírás:

Pár apróbb hibát vettem észre, de csekély mennyiségben találtam.

10/9

Összessen:
35/23

Tanácsok:
-A színösszeállítás legyen harmonikus!
-Gondold át rendesen hogy miről szóljon egy-egy rész!
-Ne tegyél szmájlit az előszóba!

5. kritika~The Last Summer

A blogot ITT találjátok meg.

Kinézet:
A fejléc, nekem nem igazán tetszik. Kicsit olyan zsúfolt hatást kelt. Például szerintem oda középre az a lány, aki hátradobja a haját, egyáltalán nem kéne. A lány mellett lévő pár túl intenzív. Kicsit jobban el kellett volna mosni.
Desing nagyon szépen meg van csinálva, a színek is passzolnak egymáshoz.Egyedül nekem egy kicsit a fejléc ütik el színben.
A moduloknál is minden megvan, bár szerintem át kéne rendezni, vagy csináld meg két oldalasra, mert nagyon sok van.
A történetet mindenképp feljebb tenném, a versenyeket kicsit lejjebb, de ez csak az én véleményem.
10/7

Történet:
Először is ami engem megzavart, hogy oldalt a moduloknál, ahol a történetről van írva, Dylan-t tünteted fel, mint Bella barátját, hogy ő ajánlja fel, hogy töltse velük a nyarat, nem Jamie.
Sok helyen tőmondatokban írsz, ami nem túl előnyös. Olyan, mintha a fele történetet kihagynád, és azt szeretnéd, hogy minél gyorsabban eljuss, egyik cselekménytől a másikig.
Nem sablonos történet, aminek nagyon örülök. Nem az van, hogy már az első részben beleszeretnek egymásba a szereplők. Hagyod kibontakozni a kapcsolatukat, ami nagyon tetszik. Bár lehet, a végén nem is jönnek össze, de eddig nekem nagyon úgy tűnik, hogy összefognak. (Ha nem így van akkor bocsi.) A 3. rész végén annyira azt hittem, hogy azt fogja megkérdezni, hogy: "Leszel-e a barátnőm?", de aztán nem. :)
Vannak benne fordulatok és ez tetszik.
15/13

Helyesírás:
Én nem találtam benne, se helyesírási hibát, se elírást. Szóval ehhez nem tudok sok mindent mondani.
10/10

Összesen:
35/30

Tanácsok:
•Rendezd át a modulokat
•Gondolkodj el a fejlécen
•Ne tőmondatokban írj


2014. október 27., hétfő

4. kritika~Szeress amíg lehet

A blogot ITT megtaláljátok

Kinézet:
A fejléced nekem tetszik, egyedül annyi kifogásom lenne, hogy azt a szöveget - "Van úgy, hogy a" - nehéz elolvasni.
A mondulok rendben vannak, megvan minden ami kell, bár egy kicsit én változtatnék rajta. A feliratkozás s blogra, a Chat-et és az oldalakat feljebb tenném.
Ami még szemet szúrt, hogy a a cseréknél a blogcímeket lehetetlen elolvasni a színek miatt. Ezen mindenképp változtass.
A kinézet úgy egybe, alapvetően rendben van.  A színek szépen illenek egymáshoz. A szöveg is olvasható.
10/8

Történet:
Ami legelőször feltűnt, hogy nincs prológus. Oké, hogy ott a trailer és oldalt van a történetről is írva, de nekem hiányzott.
Az írásmódod is rendben van, bár van olyan rész, ahol kicsit tőmondatosan írsz. S nekem általában ezeknél a részeknél hiányzott valami. De ez nem volt túl gyakran, mert a legtöbb helyen szépen kifejtetted a gondolataidat.
A történet nem az a nagyon eredeti, mert szinte minden blogban, van egy fiú és egy lány beleszeret egymásba, de nálad még ez sem zavart engem. Olyan jól meg van írva. A beszólogatásaik egymásnak..stb. Ezeket nagyon eltaláltad.
Az utolsó résznél csak néztem, hogy 'Mi van?'.
Amúgy csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy tudd, hogy a legszívesebben kinyírnálak. Hogy tudtad itt abba hagyni? Hogy lehet így befejezni? :O
Ajánlom, hogy gyorsan folytasd.
15/14

Helyesírás:
Hát ezzel már nem vagyok annyira megelégedve. Sok helyen találtam benne elírást, amitől néhány helyen értelmezhetetlen a szöveg.
Van ez a mondat ("Gyors mozdulatokkal nyitottam az ajtót ha nem állnak ott.), amit többször el kellett olvasnom, hogy tudjam mit szerettél volna írni.
Sok helyen hiányoznak a vesszők, és bár értem, hogy mit akarsz írni, de azért mégis fura.
Helyesírási hibát nem találtam kifejezetten benne, DE fontos hogy figyelj oda azokra a szavakra amiket egybeírunk. Most per pillanat a számokra gondolok.
Ahogy te írtad őket: "harminc kettőt" "harminc kettes" "tízen öt" "tízen egy"
Ezek helyesen így vannak: harminckettőt, harminckettes, tizenöt, tizenegy
Erre mindenképpen figyelj oda. Ha nem vagy benne biztos, akkor inkább írd le számokkal (32-t, 15, 11), nem fog senkit sem zavarni.
Fontos, hogy a vesszők elé ne tegyél szóközt, mögé igen, de eléje NE. Még egy dolog, az írásjelek mögé egy szóközt igazán beszúrhatnál. Hidd el kell az oda.
10/6

Összesen: 35/28

Tanácsok:
• Gondold át a modulok sorrendjét.
• A cserék színét változtasd meg, mert olvashatatlan.
• Figyelj oda az írásodra, hogy értelmes szöveget írj.
• Figyelj a számok írására, és arra, hogy miket írunk egybe.
• Vesszők elé NE tegyél szóközt.
• Írásjelek után viszont tegyél.
• Folytasd a blogod.

Remélem azért nem bántottalak meg. Ez csak építő jellegű kritika szeretne lenni.

3. Kritika~Midnight Death

Kinézet:
A fejléced eszméletlenül szép *-* Igaz, kicsit túl kacskaringós a betűtípus, de nekem ez is tetszik.
A designnal sincs nagy bajom, csak egy kicsit át kellene rendezni.
-A Facebookos csoportot és közvélemény kutatást  lentebb
-A 'Blogról' -t, Chat-et és a Látogatókat is feljebb
De ez a te döntésed, csak én így találom célszerűnek.
És még egy....Szerintem ne hagyd csak ilyen egyszerűnek a menüt. Nem nagyon illik a szép designhoz. :)
8/10

Történet:
Egyedi, és ez megfogott benne. Volt pár hely, ahol legszívesebben felkiáltottam volna, hogy 'Most akkor mi is történt?'. Ez talán attól van, hogy gyakran váltogatod a dimenziókat.
De amúgy várom a 2. évadot! :)
Nagyon tetszik! Azt hiszem fel is iratkozom! :)
14/15

Helyesírás:
Néhol találtam benne elgépelést, de emberből vagyunk, így ez elfogadható.
9/10

Összpontszám: 31/25

Tanácsok:
-Rendezd egy kicsit át az oldalsávot
-Váltsd le a menüt
-Kevesebbszer váltogasd a dimenziókat

További jó blogolást! :)




2014. október 26., vasárnap

2. Kritika~Loch Ness monster

Sziasztok meghoztam az első kritikámat méghozzá HungaryWinxTv-nek :)
                                                                         a blogot ITT megtalálhatjátok!


Kinézet: 
A fejléc nem rossz, de nem is a legszebb. Szerintem Victoriaról nem ez a legelőnyösebb kép, én nem ezt tettem volna be. De rajta a többi nagyon jó, csak nem értem, hogy ki az a lány bal oldalt és mit keres ott, amikor nem találtam rá a szereplők között...
Designra rátérve...szerintem érdemes lenne felkeresned egy design blogot. Ha akarod privátban ajánlok is neked, de annyi van, hogy szerintem ezzel egyedül is boldogulsz.
4/10

Történet:
Mielőtt beleolvastam, megnéztem a szereplőidet. Victoria Justice (Nova)  és Danielle Campbell (Bella) szerepét meg kellett volna cserélned. A blogodban az előbbi a fiatalabb, de a valóságban ez pont fordítva van. Két év van kettejük között, ami véleményem szerint meg is látszik. Ezért szerintem vagy cseréld meg a szereposztást, vagy keress másik hírességet Danielle helyére. Az Eliot szerepére betett színész se tűnik 23-nak, és ha úgy nézzük, idősebb Novánál, ami egyáltalán nem látszik. Ennyit a szereplőkről...
A történet kétségkívül egyedi, és ez tetszik, de a leírásod borzalmas. Bocsi, de ez van. Mindent elismételsz 50-szer, főként jelentéktelen dolgokat. (pl. Esik az eső.)
8/15

Helyesírás:
Rengeteg a szóismétlés! Minden mondatodban benne volt, hogy Nova vagy Bella. És ez elég idegesítő...
6/10

Összpontszám: 18/35

Tanácsok:
-Kérj fel egy designert a blogod átalakításához
-Gondolkodj el a karakterek realitásán
-Figyelj a szóismétlésre

UI: Bocsi, ha egy kicsit durva voltam, de remélem tudod, hogy mindezt csak építő jellegűnek szántam :)
További jó blogolást!

1. Kritika ~Thanks for the memories

Sziasztok!
Meghoztam az első kritikámat..



Kinézet:
Úgy egybe nincs kifogásom a kinézet ellen. A fejléc is rendben van. Bár a blog címe nehezen olvasható. A jobb oldalon a gitárost nagyon eltaláltad. Szépen is van kivágva, és úgy egyszerűen, mintha direkt ide lett volna fényképezve. Ezért gratulálok, mert sok helyen bár szép a fejléc, nem találják el a megfelelő képet. A középső része egy kicsit zsúfoltnak tűnik nekem. Viszont ezt a bal oldal, az óra és az, hogy ott világosabb, kompenzálja.
Engem kissé zavart, hogy a történet betűmérete kicsi. Jobb lenne, ha nagyobbra tennéd, mert így nehéz elolvasni. S mondhatják páran, hogy nem érdekli így őket, mert nem látják, Bár ez így durva példa volt, de érted mire célzok.
A mondulok is rendben vannak. Bár a blogarchívumot feljebb tenném.
Ajánlanám azt, hogy csinálj oldalakat. Ezt akár a fejléc alá, vagy oldalra. A szereplőkkel, a történettel ( ide be tudnád tenni majd a részek linkjeit, így az ember könnyebben megtalálja őket).
10/8

Történet:

Mivel még csak a prológus van fenn, így nem tudok sokat írni róla.
Első és legfontosabb észrevételem az volt, hogy ez nem sablontörténet.. Második, hogy Fall Out Boy fanfiction. Ilyennel még nem találkoztam. A címről legelőször a Fall Out Boy szám ugrott be, és lám olyan ff. Régen imádtam azt a számot és most újra meghallgattam, és rájöttem, hogy még mindig imádom. Na de ez mellékes...
A történet maga érdekesnek hangzik. (Fel is iratkoztam.) Eszméletlenül fogalmazol. Nem az a tőmondatos fogalmazásod van, hanem rendesen kifejted, azt ami a fejedben van. Leírod, ezáltal könnyebb elképzelni a történetet, a szereplők életét.
15/15

Írás:
Valaki aki nagy betűkkel írja a Neked, Te, Tőled. Sok helyen nem írják úgy, ami zavaró, legalábbis számomra. Helyesírási hibát nem találtam, A vesszőid, mondatvégi írásjeleid is a helyén vannak.
10/10

Összesen: 35/33

Összességében:
•Állítsd nagyobbra a betűméretet
•Próbálj meg oldalakat csinálni
•Csak így tovább

Remélem tudtam segíteni, és valami hasznosat is írtam, nem pedig csak áradoztam a blogról.. :D

Aki pedig ide téved, halgassa meg ezt a számot:
Fall out boy: Thanks for the memories


2014. október 25., szombat

Bevezető

Sziasztok!
Ezennel a kritikablogunk megnyitotta kapuit! 4 lány tevékenykedik a blogon. Róluk részletesebben az oldalukon olvashattok!
Ha szeretnétek egy igényes kritikát rendelni, nincs más dolgotok, mint benézni a rendelés menüpontba. Ott minden le van írva, amit tudnotok kell. Természetesen nem csak kritikák lesznek a blogom, hanem tanácsok, ötletek is. S persze bármilyen kérdést írhattok nekünk. Ha tudunk segítünk.
Így bevezetőként talán ennyit..

Ölel titeket: Szerkesztőség :)♥